Apás szülés

Az apás szülés férfiakra gyakorolt hatása

 

Egy pár hónapja anoním felmérést készítettem az apás szülés - a továbbiakban lásd együtt szülés - férfiakra gyakorolt hatásáról. Azon belül is a férfiak “együtt szülés” utáni nemi életének alakulására helyeztem a hangsúlyt. Tettem ezt azért, mert bár ez a téma nagy népszerűségnek örvend a legkülönbözőbb fórumokon illetve a szülőszobák mindennapi gyakolatában, ám valymi keveset tudunk az események harmadik résztvevőiről.

A következőkben arról olvashat, miként számol el magában az együtt szülést követően az apa, aki - nem szabad elfelednünk - , mindenkori férfi is egyben.

 

Mióta vannak jelen a magyar apák a szülésnél?

 

Az egészségügyi törvény szerint a szülő nőnek joga van egy, a tizennyolcadik életévét betöltött személyt megjelölni, aki jelen lehet a szülésnél.

Míg 1995-ben 20%-os volt az apás szülések aránya országunkban, addig mára ez az arány meghaladja a 90%-ot is.

Érdekesség, hogy egy 1899-es, néprajzi tematikájú könyv külön kitér Győr és Komárom megyékben elterjedt különös szokásra; mégpedig a “férfi ölében történő szülésre”.

Mindez már az 1800-as évek vége felé!

Úgy tűnik, már dédapáink idejében sem volt ez annyira ördögtől való jelenség.

 

A mélyben húzódó női félelmek

 

Egy új élet fogantatásakor együtt van jelen férfi és nő. Napjainkban szinte természetes, hogy a világra jövetel pillanatát is együtt élik át a párok.

Ám rengeteg leendő anya - mindenkori nő - foglalkozik a következő kérdésekkel;

Az apás szülés élménye vajon nem okoz - e majd kárt férje feléje irányuló szexuális érdeklődésének zavartalan fennmaradásában?

Képes lesz - e megmaradni férje erotikus vágyai megtestesítőjének ő, aki immár anyává is lett és ezen átalakulásnak még szemtanúja is volt a párja?

Utólag megbánják - e a férfiak, hogy átlépték a szülőszoba küszöbét, s miként lépik majd át azt a bizonyos másikat, nevesül hálószobájuk küszöbét?

 

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekere válaszolt 70 apává lett férfiember.

 

 

Mire képes a női test?…

 

A női test a férfi vágyának forrása, maga a megelevenedett csoda és szépség.

Az említett felmérésből is kiderült, hogy elsődlegesen valóban a csodálat, a tisztelet, az ámulat, a szerelem és a hála érzése az, amiről az apák beszámoltak azt követően, miután két szemével látta, mire képes a női test. A megkérdezettek elsöprő többsége semmilyen ellenérzésről nem tudott beszámolni. Mindössze 5 % sírná vissza az “édes tudatlanságot”, három személy (nemi) kedvét pedig saját bevallása szerint még növelte is ez a feleségével közös élmény a későbbiekben …

 

Lombozó emlékkép?…

 

Mekérdeztem az urakat, őriznek-e bármilyen negatív emlékképet gyermeküket szülő kedvesükről, olyat, mely akaratlanul felidéződik bennük intim helyzetben és lombozólag hatna rájuk.

Ennél a kardinális kérdésnél egyértelműen az rajzolódott ki, hogy vagy egyáltalán nem volt (68%), vagy ha volt is a férfi emlékezetében nem kívánatos emlékkép (23%) , szinte azonnal elfelejtették azt és mégcsak rövid távon sem  befolyásolta nemi életük alakulását. Elenyésző, 9% számolt be egy-egy zavaró emlékképről, melytől könnyű szerrel és általában sikerrel vonatkoztat el intim együttléteik alkalmával. Ezt nevezzük szexuális kulturáltságnak. Itt kell említést tennem a tudatos felkészülés jelentőségéről, ami a férfi teendőit, szerepét és a rá váró hatásokat. Ez a pár közös érdeke.

 

Összefoglalva megállapítható, hogy mind az apás szülésben jártas orvosok, mind a közvélemény kutatásban résztvevő apák válaszából kiderül; létezik az emberpár életében olyan nagyon emberi és fontos életesemény, mikor a szexus átmenetileg (!) háttérbe szorul, illetve, hogy a jó szexualitású férfi nemi ösztöne sokkal erősebb annál, minthogy azt az apás szülés során átéltek hosszú távon lohasztani tudnák.

Ha mégis tudják, ott érdemes a kapcsolat eredeti minőségét megnézni.

Előző Következő